Szederfa Krónika

Rosenberger Katalin vagyok 46 éves. Ikladon családban élek mozgássérült vagyok. Én Ikladon a Gyöngyház Egyesület Szederfa Otthonsajtó tudósítójavagyok, újságcikkeket írok. Én lábbal tanultam meg írni otthon, de utána elvégeztem egy számítógépes tanfolyamot itt a Szederfa Otthonnál, azóta folyamatosan tanulok új dolgokat is olyat, mint a rajz, internet írás és sok szép dolgot. Cél az hogy szeretném elvégezni az újságírói tanfolyamot vagy a számítógépes konzultációs tanfolyam második részét. Az elsőt a budapesti Kézenfogva Alapítvány tartotta. Kérdő ívek, táblázat írások, tulajdonságokat és szöveges értelmezést tanultunk. Három hónapos volt ez a tanfolyam.

Szeretnék köszönetet mondani a szülőknek, a Szederfa Otthon munkatársainak, hogy segítettek ebben a tanulásban és hogy végezhetem ezt a munkát, amit mindig is szerettem volna csinálni. Remélem, hogy még sok szép dolgot fogok elérni a tanulásban, munkában.    

 első évek

 az első években kézzel rajzoltam, festettem Apostol András műhelyvezető segítségével.

 írástanulás

Én meg szerettem volna tanulni írni valahogy. A szülők megpróbáltak segíteni nekem. Ez nagyon nehezen ment, mert kézzel próbáltam írni, az nem sikerült. Akkor mikor ide jöttem az otthonba, azt ajánlotta Pásztor Zoltán, hogy próbáljak megtanulni lábbal írni. Ő sokat segített nekem, és biztatta a szülőket is, így aztán elindultam ezen az úton. Fél év alatt tanultam meg számítógépen lábbal írni. Az édesapám tanított engem, először a kicsi billentyűzettel, és utána kaptam nagyobbat, amit a mai napig használok.

 jelenlegi munka

 A munkahelyemen először a jelenléti ívet vezettem, utána 2010-töl kezdtem riportokat készíteni és újságcikkeket írni a lakóotthon életéről. Ezek az ikladi hírek című újságban jelennek meg. Szeretem ezt a tevékenységet csinálni és nagyon örülök hogy van újabb lehettőségem: az interneten blogot vezethetek a szederfa otthon életéröl. Remélem sok érdekes emberrel találkozok.

 Várom a visszajezéseket.

Tisztelettel:

 Rosenberger Katalin.